Óbudán-Békásmegyeren is – hasonlóan a legtöbb ellenzéki vezetésű fővárosi és vidéki önkormányzathoz – gőzerővel folyik a lakások, egyéb ingatlanok értékesítése, a vagyonfelélés, és tartani attól, hogy a Mocsárosdűlő sorsa is megpecsételődik.
A III. kerületi önkormányzat Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonnyilat-kezelői bizottság legutóbbi ülésén is számos olyan döntés született, amely ellentétben áll a városvezetés kampányban tett ígéreteivel és rendkívül károsak – mondta el a Mandinernek Puskás Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Tizenkettő üres, beköltözhető lakás eladásáról döntöttek, emellett további három ugyanilyen lakást újra kiírnak pályázatra, mert ezekre nem érkezett ajánlat, és tizenegy új, eddig még pályázaton nem szereplő szintén üres, beköltözhető lakást pályáztatnak meg. Mindez azért baj, mert
nagyon sok ember áll sorba, hogy lakáshoz jusson, rengeteg a rászoruló,
állítja a fideszes politikus, arról nem beszélve, hogy a jelenlegi városvezetés ennek éppen az ellenkezőjét ígérte a választási kampányban. Sőt, azt mondták 2019 októbere előtt, hogy bővítik a bérlakásprogramot, ehelyett folyamatosan, gyorsuló ütemben válnak meg ezektől a jól hasznosítható, fontos ingatlanoktól, amire egyébként az elmúlt húsz évben nem volt példa.
Nem fejlesztik a gyerektábort
A bizottsági ülésen nem ez volt az egyetlen megkérdőjelezhető határozat, jelenti ki Puskás Péter. Újra, immár sokadik alkalommal meghirdették eladásra Siófokon az önkormányzat gyermektábora melletti több mint 43 ezer négyzetméternyi beépítetlen területet. Az eladás helyett viszont ebbe az irányba kellene a tábornak terjeszkedni sportpályákkal, zöld területtel, kiszolgáló létesítményekkel, a meglévő épületeket pedig teljesen fel kellene újítani, többet kicserélni, újakat építeni. Az óbudai gyermekeknek nagy szükségük lenne egy kibővített, korszerű táborra – fogalmazott a frakcióvezető.
A bizottság ráadásul bérbeadásra meghirdette a Bécsi úti TESCO melletti 36 hektáros, fákkal, bokrokkal, fűvel benőtt nagy közpark teljes területét, amelyre ezer négyzetméterenként lehet pályázni. Így ad abszurdum az is elképzelhető, hogy 360 darab elkerített terület alakul ki, ahol
nem lehet tudni, mit fognak csinálni a bérbevevők.